2007. nov. 25.

A Woiya es a Sierra Leone gyémántok

A 1945-ben előkerült 770 karátos Sierra Leone nevű gyémántra Az afrikai Woiya üledékében bukkantak rá. Feldarabolása után harminc ékkövet csiszoltak belőle. 1972-ben ugyancsak a Woiya üledékéből egy másik szép, 969,8 karátos gyémánt került elő, ez a Woiya vagy a Sierra Leone Csillaga.

Táblázat: a világ legnagyobb gyémantjai.

Vaal folyó: Dél Csillaga, Stewart, Tigrisszem

A Vaal folyó hordalékos kőzetében 1869-ben bukkantak az első nagyobb méretű gyémántra. Ennek a kitűnő minőségű gyémántnak a tömege 83,5 karát volt, és nagyon szép, körte formájú 47,7 karátos briliánst csiszoltak belőle, amely Dél Csillaga néven vált ismerté, de későbbi tulajdonosa után Dudley néven is emlegették.

1972-ben ugyancsak a Vaal folyó hordalékában találták a Stewart néven ismert gyémántot. Tömege 296 karát volt, színe pedig sárgás. Nagyon szép, 123 karátos briliánst csiszoltak belőle, amely Indiába került.

1913-ban egy borostyánszínű, 178,5 karátos követ is találtak, ezt Tigrisszem-nek nevezték el, és Amszterdamban 61,5 karátos briliánst csiszoltak belőle.

Du Toit

A Dutoitspan bányából négy nagyobb tömegű gyémánt került elő: a sárgás színű 127 karátos Du Toit II. 1871-ben és a 250 karátos Du Toit I. valamivel később, 1878-ban. A később talált gyémánt nagyobb tömege miatt kapta az I-es számot. 1964-ben bukkantak rá arra a halványsárga színű, 253,1 karátos, oktaéder formájú gyémántra, amelyet H. Winston vásárolt meg és adományozott a washingtoni Smithssonian Institute-nak. Az itt talált negyedik nagyobb méretű gyémánt szintén sárgás árnyalatú és oktaéder formájú, tömege 167 karát volt.

De Beers I, II, Tiffany es a Vöröskereszt gyémántok

A De Beers bányából származik két csodálatosan szép, oktaéder formájú gyémánt: a DE BEERS I.

A DE BEERS II. A DE BEERS I. tömege nyersen 440 karát volt, megmunkálás után 234,5 karát maradt. Egy Indiai herceg vásárolta meg.

A DE BEERS II. tömege 253,7 karát. Mindkettő sárgás árnyalatú drágakő.

A Tiffany, narancssárga színű gyémánt szintén a DE BEERS bányából származik. Eredeti tömege 287,4 karát volt, csiszolás után 128,5 karát lett. Ezt tartják a világ legnagyobb és legszebb sárga színű gyémántjának. Az Amerikai TIFFANY cég vásárolta meg, innen kapta a nevét.

Ugyancsak ebből a bányából került elő a Londoni Gyemánt szindikátus által 1918-ban a vöröskereszt javára áruba bocsátott nagyon szép kanárisárga 380 karátos gyémánt is. Csiszolás utáni tömege 205 karát maradt és jellegzetes zárványairól ismerhető fel. Ez a gyémánt VÖRÖSKERESZT néven vált ismerté.

A Reitz vagy Jubileum

A Jagersfonteini bányában 1895-ben még egy szép gyémántot találtak. Eredetileg 650,8 karátot nyomott. Először Oranje elnökéről a Reitz nevet kapta, csiszolása után azonban Jubileum néven vált ismerté, ugyanis akkor ünnepelték Viktória angol királynő trónralépésének hatvanadik évfordulóját. Két briliánst csiszoltak belőle: egy 254,34 karátost és egy csodálatos, 13,34 karátos csepp alakút. Ez is sokszor gazdát cserélt, míg végül P. L. Weiller tulajdonába került, aki kölcsönadta a Washingtoni Smitssonian Institute-nak, ahol ma is megtekinthető.

Az Imperial vagy Viktoria

Londonban, 1884-ben felbukkant egy csempészúton bekerült afrikai eredetű, nagy, színtelen gyémánt. Eredeti tömege 469 karát volt. Először Imperial, majd Viktoria néven vált ismerté. Ezt is feldarabolva munkálták meg Amszterdamban. Csiszolás után egy 185 karátos ovális briliáns és egy 20 karátos , kerek formájú kő lett belőle.

Excelsior

Ez a gyémánt a dél-afrikai Jagersfontein bányábol került a felszínre. A kissé kékes árnyalatú, jágerszínű megmunkálatlan tömege 971,7 karát volt. A Cullinan megtalálásig ez volt a legnagyobb gyémánt. Az Excelsior sem maradt egészben, feldarabolták, és 21 darab briliánst csiszoltak belőle. A legnagyobb példány súlya 70 karát. A belőle csiszolt briliánsok össztömege 373,75 karát, vagyis a vesztesség körülbelül 62%.