Egy kis történelem

Hérodotosz görög történetíró leírása szerint Babilonban az emberek olyan pecsétgyűrűket viseltek, amelyekben vésett, monogramos kövek voltak foglalva, Polükratészről, Szamosz szigetének királyáról pedig azt jegyezték fel, hogy aranyba foglalt smaragdköves pecsétgyűrűje volt, és hogy ezt az eddig legrégibbnek ismert drágakőmetsző, Theodorosz készítette. Platon (i.e. 427-347) a jáspist és a smaragdot említi, de nem kizárt, hogy ismert más drágaköveket, talán a gyémántot is.

A rómaiaknál a neves tudós az idősebb Plinius (i.e. 23-79) természettudományos enciklopédiájában részletes leírást ad a drágakövekről is, de nemcsak leírta, hanem színük szerint bizonyos rendszerbe is foglalta őket. Pliniusz, persze, mint az ókori természettudósok legtöbbje, csak a drágakövek külső leírásával és a kövekhez fűződő babonákkal foglalkozik. A gyémántokról például azt írja, hogy az a királyok köve, mivel a drágakövek közül a legdrágább, de még a királyok közül se mindenki ismeri. A továbbiakban tanácsot ad a valódi drágakövek felismeréséhez.

A rómaiak nagyon kedvelték a drágaköveket és gyöngyöket. Néha ivópoharak és más használati tárgyak készültek belőlük, főleg az Indiából származó opálból. A leírások szerint Sulla római diktátor nevelt fiának Scaurusnak, drágakőgyűjteménye volt. A császárnék mérhetetlen értékű gyöngyöket és drágaköveket viseltek ékszerként, a katonák fegyvereiket, pajzsaikat, öveiket rakatták ki drágakővel, a civil lakosság pedig szobrait és hangszereit díszítette velük. Nagy Constantinus (317-361), a Kelet-Római Birodalom császára koronáját rengeteg drágakő díszítette, s ez a szokás később hagyományossá vált más népek uralkodóinál is.

A középkorban megindult a hajsza az arany és a drágakövek után. A drágaköveket közel- és távol-keletről hozták az utazok és a kereskedők. Bizánc lett a drágakő-kereskedelem központja, a kövek innen kerültek tovább Európába. A velencei és génuai kereskedők tengeri utakon hozták be Marco Polo távolkeleti utazásai során megismerkedett a keleti uralkodok fényűző életmódjával. Ő maga 1295-ben jelentős kincsel tért haza Velencébe. Később Velence lett az európai drágakőkereskedelem központja, itt nyitotta meg Peruzzi az első műhelyt, amelyben a drágaköveket megmunkálták, majd csiszolt formában értékesítették az európai piacokon.

Később kialakultak más drágakő kereskedelmi és megmunkálási központok is, mint Párizs, Anvers, Amsterdam, Rotterdam, Nürnberg és Prága. Kezdetben a megmunkálás csupán annyiból állt, hogy a kristályok csúcsait lekoptatták, lapjait pedig fényesre csiszolták. A gyémántköszörülést eléggé kezdetleges módszerrel végezték, korszerűsítése csak 1456-tól kezdődött meg, miután a Brüggéből származó Ludwig van Berquem kidolgozta a gyémántporral való csiszolás módszerét. Az ő nevéhez fűződik a híres Sansy és a Toszkán vagy Florentin gyémánt megmunkálása.

Ebben az időben Európában megindult a feudalizmus bomlása , fejlődésnek indultak a városok, fellendült a kereskedelem. Kialakult az intenzív cserekereskedelem a kontinens államai és az Európán kívüli államok között. Ezzel egyidőben megnőtt az arany és a drágakövek iránti kereslet. A török hódítások miatt azonban a kereskedők mind ritkábban vehették igénybe a Kelet-Ázsiába vezető hagyományos kereskedelmi utakat. India felé, ahonnan a rengeteg fűszer, arany és drágakő került Európába, csak a Földet megkerülve, az ismeretlen óceánon keresztül vezető út maradt nyitva. Ezeknek az utaknak a megszervezése a hajózásban és a hajóépítésben elért sikereknek köszönhetően csak ekkor vált lehetővé: ekkor kezdetét veszi a nagy földrajzi felfedezések kora.

Amerika felfedezése a drágakő-kereskedelemben is nagy változásokat hozott. Mostantól kezdve a drágaköveket már nem csak Keletről lehetett beszerezni. Az inkák és az aztékok roppant kincsekkel rendelkeztek, leigázásuk után ezek nagy része Európába vándorolt.